Egy kicsit más, egy kicsit fiatalosabb, színesebb és teljesen eltér az eddig megszokott JANKA kiegészítőktől. Ismerd meg Te is a ma debütáló ENJOY YOUR FREEDOM kapszula kollekciót!
Aki ismeri a márkát, az tudja jól, hogy a JANKA karkötők kizárólag bemért ásványkövekből készülnek. A legújabb kapszula kollekció ebben tér el alapvetően, hiszen a darabok kisebb és nagyobb szemű kásagyöngyökből készültek.
Ahogy a scrunchiek, úgy ezek az ékszerek is újra virágkorukat élik!
A komfortzónámból kilépve pedig, kivételesen nem karkötőket, hanem nyakláncokat és gyűrűket készítettem, mindezt rendkívül színesen!

Az apró gyöngyök nem voltak idegenek számomra, hiszen gyerekkoromban gyöngyfűzésre jártam, ahol számos technikát sajátíthattam el.
A darabok készítésénél rengeteg, szép emlék jött elő erről az időszakról. Amikor a tanítási órák után rohantunk fel a könyvtárba, hogy együtt alkothassunk, szórakozhassunk. Számomra igazi kikapcsolódást jelentett. Az ott szerezett tudásomat pedig most a márkámnál kamatoztatni tudtam.

Honnan jött a név?
Enjoy your freedom=Élvezd a szabadságodat
A nyár számomra a felhőtlen szórakozásról, a szabadságról szól. Végre fellélegezhetünk egy kicsit a hideg tél/tavasz, de legfőképpen a vírus után! Ez egy átmeneti időszak, úgyhogy ki kell élvezni minden egyes pillanatát!
A kollekció kicsit visszarepít az időben, amikor gyerekként élveztük a nyári szünetet, nem foglalkoztunk semmivel, csak élveztük a szabadságunkat és a jó időt!
Ezt az érzést szerettem volna visszahozni az ékszerekkel. Megmaradva a márka letisztult stílusánál, az egyes darabok az egyszerű vonalat képviselik. Együtt felvéve, variálva őket, viszont egy igazán izgalmas kiegészítőket varázsolhatunk magunkra.
Leginkább a sárga szín dominál, ami a napsütés színe. A sárga automatikusan vidám, napsugaras jókedvre derít, ezért is szokták összekapcsolni az örömmel és a boldogsággal. Így nem is eshetett másra a választásom.

A nyár a legtökéletesebb idő arra, hogy színeket viseljünk! Ha a ruhák terén nem vagy ennyire bevállalós, dobd fel szettjeidet színes kiegészítőkkel!
Kiknek ajánlom?
Bárkinek, aki szereti a színeket, akinek hasonló emlékei vannak kiskorából, vagy egyszerűen csak nyitott az új felé.
Válogass kedvedre Te is a darabok között!
De siess, hiszen a kollekció 2021.09.01.-ig vagy a készlet erejéig érhető csak el!
És tudod, rendelésedet személyesen is átveheted a ZOÉ Showroomban. Ebben az esetben NINCS SZÁLLÍTÁSI KÖLTSÉG!
JANKA www.jankashop.com